A CSODASZARVAS

                                      

 

Évezredek közt eltévedve jár,

éppúgy, ahogy mi is mindannyian.

Rén-agancsát rég elhullatta már,

és fertőzött a víz nyomaiban.

 

Hol lelhetné a régi, tiszta pusztát,

az ősi és még ősibb Skythiát,

melynek kéklő égboltját koszorúzták

fénylő, bemocskolatlan svasztikák!

 

Hol úrnő volt, mindenki édesanyja,

óvó szellem, ki új hazába visz,

ordast ha sejt, vitézül megrohanja,

s emlőt kinál bármily gyermeknek is!

 

Megtörtént tán, hogy nyíl röppent utána,

és fel-felfalta sok vad gyermeke,

s mert túl fürgén repült hat könnyü lába,

kettőt a fejsze szelt közűle le,

 

de énekké jajdult a bűnbocsánat-

esengők tort ütő, zord kórusa;

s jövőre úgyis új életre támadt,

s e varázskör véget nem ért soha,

 

és újra- s újraformálták alakját

merő aranyból táltos mesterek,

s a kész szobrot királysírokba rakták:

rejtőzzenek, mint ritka ékszerek…

 

Rég volt. Itt-ott meglelnéd tán a pusztát,

de nukleáris szenny borítja el,

és nézi búsan, mint leprás a mocskát:

kipattog rajta százezer panel…

 

És ő? A szarvas útját vesztve régen

ha körbenéz, lidércvilágra lát:

műhold-sereg lyukat ver fenn az égen,

s mocsokba fúl a lenti szép világ;

 

mocsokba vész maga is menthetetlen,

arany képmásai kiásva rég,

s bazári másukat már meg se retten

mellére tűzni ordas aljanép

 

mely  már hazáját nem szívébe’ hordja,

csak szájában ver véle még habot;

lidércálmot százat vél látni róla,

hogy tán különb lesz, fényesebb, nagyobb,

 

s valós nagyságát, fényét sárba rántja,

ronggyá szakítja förtelmes keze,

zsigere minden mocskát ráokádja,

cafatjait elszórja százfele,

 

s marakszik rajtuk végeérhetetlen,

kinek jár s nem jár bár a legkisebb,

hiszen torzult agyának érthetetlen,

mint nem fogy el, mi bárkié lehet…

 

Az értékvesztés poklában forogva

legendák, álmok mind így züllenek;

régen nem szent, mi így merült mocsokba,

de mert szent volt, leköpni sem lehet.

 

Az ember (hogyha még az) béna, ájult,

forgó gyomorral arrébb fordul, és

füléhez sem jut egy végképp elárvult,

elárult, végső szarvasbődülés.