Polgár András

 

Irmuska

 

                                             - játék egy felvonásban –

 

 

Történik napjainkban, Irmuska lakásában

 

 

 

Szereplők

IRMUSKA 81 éves, de 77 és félnek mondja magát

FERDINÁND, a fia, 42 éves

ANTÓNIA, az unokája, 22 éves

 

Szín

 

Nappali szoba, leharcolt varia-bútorokkal. Régi, tárcsás telefon, a nézőtérnek háttal ormótlan tévé. A tetején gramafón. Működő kávéfőző.

 

A szobát a virágok uralják, minden létező helyen áll egy cserép; kicsik, nagyok, színesek és jelentéktelenek, és egy kaktusz. Műanyag, több tálcás virágtartók. A sarokban, a földön, ősidőkből származó, rút zöld katonaláda, lakattal.

 

Az asztal a központi helyen. Virágos abrosz. Két oldalán, két faszék. Az asztalon, jól láthatóan négy üveg sorakozik nagyság szerint, ecetes üveg, jénai üveg, teával, vizeskancsó, boros üveg. Abrosz, só- és paprikatartó. Két fotel, bal elől, az egyik fotel, fejrészén csipke is látható, leterítve pléddel; a másik Irmuska állandó helye, díszpár-nákkal, pléddel, a földön szemüvegek, újságok, épp a nézőknek háttal álló tévére látni, a telefon is a fotelt használó keze ügyében.

 

 

(:Nyitott szín:)

 

 

 

(A lemezjátszón régi, 33-as fordulatszámú lemez forog, az „Álltam a hídon” c. szám megy, Vámosi János énekel)

 

IRMUSKA (hangja) Jó, rendben van, egy szót nem akarok hallani, tudom, megmérettem, és könnyűnek találtattam… Nem kell szemre hánynotok… Épp elég nekem a Jóska, a har-madikról! A híres Váradi úr! Valaha törvényszéki bíró, mára tökhülye!  Az állandó gyanúsítgatásával. Most kivettem az újságját a levélszekrényből, most nyitva hagytam a kaput, most eltűnt a fontos levele, amit kapott… Mert nem mentem el vele a presszóba… Majd pont vele megyek presszózni. Egy ilyen totyakossal.

 

(IRMUSKA be, otthonkában, szemüvegesen, puha papucsban siet be, kezében rút műanyag locsolókanna; eleinte furcsa a járása, kicsit ingaszerű, jobbra erősebben kileng. Locsolni kezd)

 

IRMUSKA  Na, mi van? …azt hittem, tegnap locsoltam. De nem locsoltam. Szárazak vagytok, mi? Egész nap heverésztem. Fájt a lábam. Úgy megyek, akár az inga. Egyik nap jobban fáj. Másik nap még jobban. (nevet) Másfél óra lemenni a KÖZÉRT-be, pedig párszáz méterre van. Minden kockakőnél megállok! Gyönyörű vagy, tudod? Téged mindig sokáig nézlek. Olyan szép vagy. Tudom, hogy néha leszidlak. Nem mindig vagyok igazságos. Az a baj, hogy felejtek. Ami tegnap volt, az elfelejtem. Azt se tudom, mit főz-


tem. Sok a csatorna, tudjátok? Túl sok. Azt se tudom, ki szidja a kormányt és ki az ellenzéket? …Az anyukám, például, 1922 pünkösdjén kosztümöt viselt… Moaré sálat, plüss kosztümöt… És tollas kalapot! És a Lidi ilyen nagyvirágos ruhában volt, egész Szolnok őt bámulta.

 

(Lejárt a lemez, a lemezjátszó erősen serceg, sustorog. Virágról-virágra jár, egy- egy elszáradt levelet, ágat letép, beszél hozzájuk)

                  

Maga, kedves kaktuszom, maga sértődötten figyel. Tudom, hogy mindent lát! Magának tudathasadása van, tudja? Kinek hiszi magát? Nárcisznak? A nárcisz kedves barátom, rendelkezik egy nagyon jó tulajdonsággal, nem szúr!

 

(Megfordul, az asztalhoz lép, megigazítja az üvegeket, nincsenek egy vonalban. A közönségre néz, elmosolyodik)

 

Nem tudom elzárni ezt a lemezjátszót, tudják? A fiam megmutatta, hogyan kell, de elfelejtettem. Ezért, ha lejár a lemez, elkezd sisteregni. Most vagy hallgatom a sistergést, vagy befogom a fülem. Egy párna volt a fejemen, úgy aludtam.

 

(Csenget a telefon. IRMUSKA felé fordul.)

 

IRMUSKA   Nem vagyok itthon!

 

(elindul a telefonkészülék felé , ehhez át kell lépkedni a szemüvegeket, újságokon, belehuppan a fotelbe, megiga-zítja a feje alatt a csipkét, felveszi)

 

Én vagyok! Szerbusz Rózsi néni! Hogy vagy? Láttam a tévében egy műsort. Volt abban egy fiatalember. Pont ilyen kellene nekünk! Fess, elég vállas. Valamilyen Pusoma? Ignác? Károly? Vagy Róbert? Még az is lehet,


 

 

hogy Mihály.  Nem tudnád megszerezni nekem annak a vállalatnak a nevét? Köztisztasági. Azt mondták, télen sószóró. Felül arra a kis kocsira és járja a várost a sóval… Nyáron tisztségviselő. Ha megtudnád a számát… Vállas, de olyan jó puhánynak látszik. Mert a puhány való férjnek, vagy a fogyatékos! Ez a kettő, aki hajlítható. Ha telefo-nálok, bemondom: Jó napot kívánok, itt özvegy Zádor Andorné beszél! Pusoma úr! Jöjjön el hozzám uzsonnára. Ha nem haragszik, nem mondom el, miért? A címem ez és ez… Mi ebben a különleges? Jöjjön el, a többit majd megtudja. Hallod ezt a sistergést?

 

(odatartja a telefont a lemezjátszó felé)

 

Hogy kell ezt leállítani? A fijam megmutatta, de mindig olyan türelmetlen. Meg se értettem… Mi? Húzzam ki a konnektort? Várj csak.

 

(félreteszi a kagylót, kihúzza a konnektorból a csatlakozót. Csend lesz. Élvezi a csendet)

 

A Tónival is baj van. Kuka. Nem tudod, mért kuka az egész családom? A Ferdi se beszél, az Andor volt, hogy egy hétig se szólt, az unokám meg végképp megkukult… Pedig már húsz elmúlt. Mi lesz így vele?

 

FERDINÁND (be, gondterhelt, kissé görnyedt, ballonban, kalappal. Szemüveges, egyik kezében tömött aktatáska, a másikban szegletes, lakkozott, smink-táska. Letépi magáról a ballont, kalapot, a székre veti.  Levágja magát a fotelbe. Nagyokat sóhajt)

 

IRMUSKA       Megjött a fijam, le kell tenni. Mért is hívtál, Rózsi    néni? (nevet) Szegénykém, szóhoz se jutottál. Szerbusz.


 

 

FERDINÁND Miért nénized a Rózsikát? Fiatalabb, mint Te?

 

IRMUSKA      Először is öregebb. Ő már nyolcvan is elmúlt!

 

FERDINÁND Te meg nyolcvanegy leszel!

 

IRMUSKA       (nevet) Hát ez az! Csak leszek! Hetvenhét és fél vagyok! Ezt jó, ha megjegyzed. Na, milyen volt Hévízen?

 

(kiveszi a kezéből a sminktáskát, kicsatolja, tele van szépítőszerekkel, kefékkel, fésűkkel, rúzsokkal)

 

 Hány spinét akasztottál le, mi?

 

FERDINÁND Egyet se! Pihenni mentem, nem? Kikapcsolódni.

 

IRMUSKA      Peeeersze! Egy spiné-mániás! Szőke spiné, vörös spiné, fekete spiné, neki egyre megy. Kövér spiné, sovány spiné, egy a széle-egy a hossza spiné, ale zanc! Bőbeszédű vagy cserfes, csapodár vagy hűséges, secko-jedno! Mitől lettél te ilyen spiné-orientált, mondd, drága fijam? Szerintem a spájzod is tele van lefagyasztott spinével, ha éppen nem adódik semmi, hipp-hopp, csak felmelegítesz egyet, és már mehet is a menet! Ezért hagyott el az az elegáns feleséged. Az Irén! Neki legalább volt tartása!

 

FERDINÁND Ha nem haragszol, ő hagyott ott. Beleszeretett a direktorába! Csupa bájgúnár a középiskolai direktor manapság. „Menedzser-igazgató!” Hogy oda ne rohanjak…

 

IRMUSKA       Nem haragszom!

 

FERDINÁND Mi a túrónak neked ez a táska? Sminkelni fogod magad?


 

 

IRMUSKA     Mennyivel tartozom?

 

FERDINÁND Semmivel.

 

IRMUSKA       Ezzel húzol fel, ismétlőleg. Ezzel a „nemelfogadással”. Már nem merek semmit hozatni, mert örökké ezzel jöt-

tök! (utánozza) „Nem fogadom el! Olcsó volt!” Máma semmi se olcsó! AZT KÉRDEZTEM, MENNYIVEL TARTOZOM?

 

Ferdinánd (ordít) SEMMIVEL! Nulla forint! NE HOZZ MÁR KI A SODROMBÓL!

 

IRMUSKA     (megigazítja az üvegeket az asztalon, az elsőt kicseréli a másodikkal)

 

Így ordibálsz az ügyfeleiddel is az adóhivatalban? Ezért nem leszel soha osztályvezető! Maradsz ügyintéző! A gyerekkel is többet törődhetnél! Mi lesz így vele? Ki veszi feleségül?

 

FERDINÁND   Ha nem haragszol: Már egy éve osztályvezető vagyok! Most neveznek ki főosztályvezetőnek!

 

IRMUSKA       Nem haragszom!

 

FERDINÁND   (felkel, idegesen mászkál, nekiront a kávéfőzőnek) Be van készítve?

 

IRMUSKA       Majd én lefőzöm. Te nem tudod kezelni! Hogy kell azt a francos gramofónt kikapcsolni? Egész éjjel sustorgott.

 

FERDINÁND   Leveszed a pick up-öt. Lefelé kapcsolód ezt a gombot. (mutatja, aztán visszahull a fotelbe)


 

 

IRMUSKA      (felkel, át kell lépnie a fia kinyújtott lábát,  bíbelődni   kezd a géppel, vizet tölt bele, kávét adagol)

 

Nagyon tévedsz! Nemcsak a spinéid körül forog  a világ! Ott van az a szegény kislány is!

 

FERDINÁND   (idegesedik) Annak a szegény kislánynak vettem egy lakást! Megkapta az anyja kocsiját! Szereztem egy jó állást neki az utazási irodában. Arról nem tehetek, hogy mindennek nekimegy, és te fizeted ki a szervizt! Meg befizeted a számláit!

 

IRMUSKA       Nem én fizetem.

 

(Valahol felcsendül az „Üdvözlöm Önt, Mylord” dallama, mobil telefonon. FERDINÁND előhúzza a készüléket)

 

FERDINÁND  Tessék! Szia, Rita, most nem jó!... Nem. Hétvége nem jó. Hétfőn! Addig még hívlak! Szia, szia!

 

IRMUSKA       Na, tessék! Megint egy spiné!

 

FERDINÁND Tönkreteszed a majomszereteteddel! Mért kell ide járnia ebédelni, napról-napra? Hétről-hétre? Évről-évre, mikor szeretne a kollégáival lenni, bekapna egy szendvicset és futna tovább? Nem, neki ide kell jönni, a nagyanyjához, megenni azt a kaját, amit egyre nehezebben hozol össze, ráadásul oda is égeted, a nagy részét, nem is ízlik neki, de ő szorgalmasan és engedelmesen megeszi, aztán megy tovább! Mert egy nagyon jó gyerek!

 

IRMUSKA       Igazságtalan vagy, Ferdi! Nagyon igazságtalan. De mindegy, ez az anyák sorsa. Megjegyzem, az Apád is


 

 

igazságtalan volt! Engem okolt, mert nem vették be a kosárlabdába!

 

FERDINÁND   Ne kezd az „anya, akit nem ért meg gyermeke” című előadást, már itt jön ki!

 

IRMUSKA       Azt mondtam neki, Andor! Harminchét éves vagy!

 

FERDINÁND   Ez mikor volt?

 

IRMUSKA       Ötvenben. Mikor végre hazajött!

 

FERDINÁND  Előbb jött haza! Negyvenötben! Nekem azt mondta.

 

IRMUSKA      Ötvenben jött! Egy perccel se előbb! Én már rég a Zujságnál voltam. Nyáron vatta cukrot árultam.

 

FERDINÁND   Dehogy árultál vattacukrot! Akkor a pavilonban voltál! Virágot árultál!

 

IRMUSKA       Azt csak úgy mondtam. Szolnokon addig vártunk az esküvővel, míg deportáltak. Nem mintha nekem sürgős lett volna… Az anyukám kérdezgette állandóan, na, Andor, mi lesz az esküvővel? Mert Bandinak nem szólíthatta, attól harapott. Azt hiszed, tudott rá válaszolni? Ideje se volt. Annyi mindent csinált Szolnokon. Bicikliszerelő, írógépszerelő, rádiószerelő, nyomdaszerelő. Nem azt mondom, hogy nem volt jó képű! Jó képű volt!

 

FERDINÁND Annyit beszélsz itt össze, hogy szétmegy a fejem. Figyelj ide!

 

IRMUSKA       Milyen édes kisgyerek voltál… Van egy képed a hintalovon ülsz, emlékszel rá? Gyurinak hívtad a hintalovat.


 

Azt mondtad: Gyuji! Egyszerűen nem tudtak kimondani az er-betűt!

 

Ferdinánd   (leül, kinyitja a táskát, kiszed belőle egy csomó  holmit, már elöntik a holmik; iratok, mappák, pecsét, írókészlet, gumimaci, csipogtatja egyet, tekercs vécépapír, elgurul, egy pár papucs, egy műpénisz, azt gyorsan felkapja, eltakarja, végül megtalálja, amit keresett, meglobogtat egy ívet)

                      

Ez egy űrlap. Kérdőív. Angolul van, de én ceruzával odaírtam a kérdéseket magyarul. El kéne olvasni, türelmesen és aláírni.

 

IRMUSKA       Mi ez?

 

FERDINÁND   Most felébrednek az alvó számlák. Azt szeretném, ha ott lehetnél Te is a számlák ébredésekor. Akkora lesz a tülekedés, hogy végül oda se férünk.

 

IRMUSKA       Egy szót se értek. (A Közönséghez)

 

Maguk értik? Aludni a Csipkerózsika szokott. Mindig ilyen volt, kicsi korától kezdve. Rébuszok! Imádta a rébuszokat. Andor, az apja, már meg akart bolondulni vele. Az Andor szegény, kitűnő kosárlabdázó akart lenni. Megvolt hozzá a magassága. De a Ferdi örökké a számtani feladványokkal gyötörte. Ültek a füzetek fölött a konyhában. A fregoli alatt. Az Andor csak sóhajtozott: „Rébuszok! Rébuszok!”

 

FERDINÁND Most velem beszélsz, hagy őket!... Úgy tudom, voltál Auschwitzban? Igen? Nem tudom, miért nem beszélsz róla soha, de voltál! És az Apa is volt!


 

 

IRMUSKA       És ha voltam? Miért vagy szemrehányó? Én akartam talán odamenni?

 

FERDINÁND Nem vagyok szemrehányó, könyörgöm! De tudom, nincs ínyedre a téma. Vitázni fogunk! Már előre borsódzik a hátam.

 

IRMUSKA       Ebben lakásban csak én borsódzhatok… És néha Tőled borsódzik, édes fijam!

 

FERDINÁND  Na jó. Tárgytalan. Ne mondd azt: „fijam”! A jé, nem kell! Engem egész nap nyüstölnek az adóhivatalban, zötyörögnek az idegeim, néha komolyan küzdök, el ne kapjon a sírógörcs. Nincs energiám veled szópárbajozni. Szerbusz.

 

(Összeszedi a holmiját, felkapja a ballont, kalapot, kapkodva rakja a holmijait  a táskába, menne. Felcsendül az „Üdvözlöm Önt, Mylord” dallama, előkapja a mobilját)

 

                       Tessék! Szia, Marina, most nem jó!... Ügyfél van nálam… Igen, fontos! Hívj fel a jövő héten. Vagy tudod mit, azutáni héten. Teljesen be vagyok havazva. Szia, szia.

 

IRMUSKA       Na, tessék! Csak tudnám, mit esznek rajtad? Puklis vagy, nem költesz rájuk, összevissza halandzsázol.

 

FERDINÁND   Épp eleget költök. Sajnos.

 

IRMUSKA       Ne beszélj. Smucig vagy, fijam! Nagyon smucig! Ezért lépett le az Irén! Mert türelmetlen vagy és smucig! Az ügyfelekkel persze megjátszod magad. Magyarázol. Csak ránk nincs türelmed! Rám, meg a gyerekre!


 

 

FERDINÁND   (türelmes) Nem „fijam”! Fi-am! Arról van szó, hogy felébredtek az alvó számlák Svájcban! Most, ennyi év után rájöttek, hajlandóak kártérítést fizeti azoknak, akik kényszermunkán voltak.  Fel lehet nyalni egypár milkót… Hármat is! Vagy ötöt! Ezt akartam elrebegni. De veled nem lehet kommunikálni!

 

IRMUSKA       Méltatlan, amit beszélsz. Mi az hogy „felnyalni”? Ott az embereket megölték. Felnyársalták. Elégették. Erre mondod, hogy utánuk „felnyalni a dohányt”? Ez méltatlan. Perverz és nagyon ostoba tőled! Az a Te nagy bajod, nem tudsz beszélgetni!

 

FERDINÁND   Nem kell a szavakon lovagolni!... Nézd meg. Már kitöltöttem az űrlapodat. Összes adat, dátum benne van. Annyi a dolgod, beírod, mettől-meddig voltál Auschwitzban? A Birkenau-i gyár, dolgoztattak? Mettől-meddig? Tudom, hogy még igazolásod is van a gyártól!

 

IRMUSKA       Honnan tudod?

 

FERDINÁND   Még együtt laktunk. Kellett valami adat. Kutattam a katonaládában. Ott van!

 

ANTÓNIA      Hello!

 

(beviharzik. Szemüveges, hátizsák, hosszú nadrág, széldzseki, bakancs, csapzott haj, cseppet sem nőies, kezében nyitott könyv) Szia, Pápaszem!

 

FERDINÁND Szia, Pápaszemes! Puszi nincs?

 

ANTÓNIA        (belepislant a kezében tartott könyvbe, szórakozott puszit pöttyent apja, majd IRMUSKA arcára)


 

 

Mi a kaja, Irmuska?

 

IRMUSKA     És mit kell még beleírni?

 

FERDINÁND Semmit. A két évszámot. Mettől-meddig. És alá kell írni!

 

ANTÓNIA      (levágja magát egy székre, lovagló ülésben, olvas)

 

FERDINÁND Majd megbeszéljük. Harminc napod van rá. (indul, felnyalábolja a táskát) Este visszajövök érte!

 

IRMUSKA       Minek jössz vissza este, ha harminc napunk van rá?

 

FERDINÁND   Minek halogatni harminc napig, mikor egy pillanat alatt aláírhatod? Annál előbb kapják meg!

 

IRMUSKA       Nem ittad meg a kávédat. Közben kijött.

 

FERDINÁND Majd bent iszom.

 

IRMUSKA       Fel tudnád hívni a Köztisztaságiakat? Egy Pusoma nevű embert keresek.

 

FERDINÁND   Minek? Ki az?

 

IRMUSKA       Azt nem mondom meg… (Fejével a kislány felé bök) Zsindely van a háztetőn… (el)

 

FERDINÁND   Ezek őrült dolgok, nem is értem… Meg se hallottam.

 

(utána kiabálja)

 

És még én öntöm magamból a rébuszokat… Sziasztok.


 

 

ANTÓNIA        (olvas) Pápaszem! Az anyu kéri a szendvics-sütőt! Azt a teflonosat! Állítólag az ő kapta nászajándékba.

 

FERDINÁND (fejéhez kap) Több mint húsz éve kapuk!

 

ANTÓNIA        Sose használtátok. Vadi új!

 

FERDINÁND   Az a sütő az enyém. Én kaptam, és nem Ő! Mért, a menedzser-direktor nem tud venni egy szendvicssütőt? Menjen a használtcikk-boltba, ott is kap, fél áron!

 

ANTÓNIA        (olvas) Az Anyu nem tippeket kér, hanem a sütőjét!

 

FERDINÁND   Jó lenne, ha anyád nem üzengetne, hanem felhívna, és elmondaná az óhaját! Hat éve elváltunk. Most jut eszébe a szendvics-sütő? Megjegyzem, soha életben nem sütött szendvicset! Utálta! Valahol azt olvasta, a teflon rákkeltő! Úgyhogy, tárgytalan.

 

ANTÓNIA        (olvas) Mégis kéri! Kéri!

 

ferdinánd (pillanatig tehetetlenül áll, legyint, kisiet)

 

ANTÓNIA        (felkel, olvas, a kávéfőzőhöz lép, fél kézzel a könyvet tartja, fél kézzel kávét önt a pohárba, fél kézzel a másik pohárba vizet, ezzel összekeveri az üvegek sorrendjét, visszalépdel, visszaül, iszik; egyetlen pillanatra sem szakad el a könyvétől)

 

IRMUSKA     (tányérokkal be, terít ez személyre, elhelyezi a terítőt, az evőeszközöket, poharat) Tudod, mit akarok neked mondani?

 

ANTÓNIA        (olvas) Tudom. Mondjad.


 

 

IRMUSKA       Vettem egy táskát.

 

(Helyükre helyezi az üvegeket, felveszi a földről a smink táskát, odacipeli a lány elé, kinyitja tetejét, odamutatja)

 

Azt szeretném, ha egy kicsit nőiesebb lennél. Egy kis festék, egy jó frizura, egy miniszoknya… Megőrül érted az a Géza… És tolonganak a fijúk!

 

ANTÓNIA        (ránéz) Így is megőrül. Azt szeretnéd, ha tolonganának?

 

IRMUSKA       Egy öregasszony utolsó kívánsága… Mibe kerül ez neked?

 

ANTÓNIA        Egy szövőszék az utolsó vágyad, nem?

 

IRMUSKA       Az is. Honnan tudod?

 

ANTÓNIA        Telefonon beszélted a Rózsi nénivel. Minek a szövőszék?

 

IRMUSKA       Szőni lehet rajta. Szép rongyszőnyegeket. Tudod, fiatalon sokat szőttem. Szövőgépen dolgoztam. Volt, hogy egyszerre több gépen!

 

ANTÓNIA        Hol? Azelőtt a bankban dolgoztál. (átveszi a táskát, kíváncsian turkál bele, egy-egy színes kis festéket, lakk üvegcséjét kiveszi, megrázogatja)

 

IRMUSKA       Tetszik a táska?

 

ANTÓNIA        Igen.

 

IRMUSKA       Nem is ellenkezel? Hajlandó vagy kifesteni magad?


 

 

ANTÓNIA        Persze.

 

(IRMUSKA nézi, megcsókolja a homlokát)

 

IRMUSKA       Melegítem a levest.

 

(ANTÓNIA székestől hátat fordít, maga elé tesz a táskát, olvasni kezd. Találomra szedi ki a dolgokat, rúzst, szemöldökceruzát, ajakpírt, arc-festéket, fésűt, tükör nélkül dolgozik magán. Sokáig dolgozik. Haját tépi a fésűvel, különféle sprayt fuj. Rúzsoz. Szemét festi.

 

IRMUSKA belötyög a levessel, leteszi az asztalra, hátulról nézi az unokáját. Amikor ANTÓNIA befejezte a sminkelést, megszólal)

 

IRMUSKA        Itt az ebéd.

 

(ANTÓNIA megfordul, felkel. Elképesztő látvány. Zselés haja az égnek áll, minden szál külön. Szája helyén nagy, vörös rúzsfolt, szeme körül fekete-kék, szemezik IRMUSKÁVAL, szemével felé bök, leül az asztalhoz, kanalaz)

 

ANTÓNIA          Így jó? Ilyennek képzelted?

 

IRMUSKA         Igen… Jó.

 

ANTÓNIA          Ideadnád a könyvemet? (IRMUKA oda adja, a lány az üvegkancsónak támasztja, olvas és kanalaz)

 

(IRMUSKA a Közönségnek)

 

IRMUSKA        Nem beszéltem róla senkinek, tudják? Ezt… valahogy nem is lehet elmondani. Nem az, hogy szégyelltem volna. A virágoknak már elmondtam. Ők szeretik a hangomat. Megnyugszanak tőle. Jobban fejlődnek.


 

 

Mert ez valami… ezt tényleg nem lehet elmondani. Csak annyit mondok: Puhán állni! Értik?... Ha valaki sokáig puhán áll… elveszíti a biztonságát… Anyukám azt mondta, ne köszöngess annyit! Senki sem kíváncsi rád! Mikor menni kellett… Ott volt fél Szolnok, a Rózsa utca, a kóser hentesék. Őket nagyon szerettem, mert az Ignác bácsi fel se írta a vásárlást. Nevetett és kacsintott. Ha nagy leszel, meghálálod, Irmuska… Meg Editék, a fuvarosék. Két lovuk volt, egy szürke és egy pejkó. Ott mentünk mindannyian… Engedelmesen. Sokkal többen voltunk, mint ők! … És mégis. Csak mentünk. Mentünk. Csak úgy. De ez a puhán való állás… ez az ingatag érzés… ez nem tudott elmúlni.

 

(Hátranéz, ANTÓNIA lassan kanalazza a levest, majd felkel, fogja a tányérját és kimegy. IRMUSKA előre jön, bizalmas)

 

Még mindig álmodom róla. Nem gondolok rá, de mégis. Nagy büdösség volt. Sokáig voltunk bezsúfolva … sokan meghaltak. Nem volt levegő… Fent, ott fent, a magasban ilyen kicsi ablakok voltak, berácsozva… Mindenki felfelé nyújtózkodott. Levegőért. Az anyukám azt mondta, ne nézz oda! Nem illik bámulni a halottat! A Magenstein bácsi, a Kohler néni, a sógor-nője. Amaz a sánta Berényi. Azt nem ismerem. De a végén már akárhová néztem. És… hát kevés volt a levegő. Az a bűz. Először csak felemelték a gyerekeket. Később már mi is fulladoztunk… és… akkor… szóval akkor álltunk fel rájuk… csak akkor, mikor muszáj volt… a halottakra… hogy levegőt kapjunk… az ablak felé…

 

(Eljátssza, hogy ringatózik a vonat s ő a halott testén áll, nyújtogatja felfelé a nyakát)


                           

 

De aztán… végre ki lehetett szállni… akkor úgy éreztük, ez a Paradicsom! TÉNYLEG PARADICSOM! Süt a nap, szól a zene, meleg van… Ott a sok katona, a kutyák ugatnak, megfeszül rajtuk a póráz… de… végre talaj van a lábunk alatt.                                    

 

(Az oldalsó falhoz lépdel, kinéz az unokája után)

 

Ezt nem jó, hallani, ugye? Nem is tudom, miért beszélek annyit? Kérnek egy kávét? A fijam azt mondja, nem jó kávét főzök. De mi jó a fijamnak, az Isten éltesse sokáig!... Na és aztán jött a… A rámpa. Mindenki vonul. Ötös sorban állítottak. Most töltsem ki az űrlapot? Úgyse értik, mit éreztem… Hát persze, hogy kitöltöm. Mikor hazajöttem és leszálltam a vonatról, az első, akit megláttam, az Andor volt. Menyasszony - vőlegényként mentünk el. Ő a munkaszolgálatba, én meg… oda… Mikor hazajöttem, belebotlottam. Hát te mi a fenét keresel itt? Kérdeztem. Volna. Ha nem sírtam volna. Így csak megöleltük egymást. Büdös volt az Andor. Ázott kutyaszaga volt. Itt aludtam három napja, mondta az Andor, a sínek mellett. Terád vártam! Hátha hazajössz. És most aztán megesküszünk, érted?

 

(Kissé megrendült, az asztalhoz lép, csak úgy, kényszerből, igazít egy-két tárgyat. Tölt egy korty kávét, beleiszik. A Nézők felé fordul)

 

Fáradt volt a Mengele. A rámpán. Szóval ez volt a lényeg! A rámpa! Ezt még elmondom. Mert ezt nem lehet kihagyni! Tányérsapka, a zubbonyon a legfölső gomb kigombolva. Ragyogóan fényes csizma. Barna kesztyű, vékony, finom bőrből. Lassan kellett menni. Elébe mentünk. Ötös sorok. Én, az anyukám, és a húgaim. Málika és Lidi. Lidi barátnője. Bertuska. Sokáig nézhettem a


 

 

Mengele arcát, mire elé kerültünk. A két oldalt álló katonák ordibáltak. Los! Los! Nem zavartatta magát. Nem hagyta sürgetni. Fáradt volt, de végig nézett mindenkit. Hatvan év alatt se lehet elfelejteni. Egy pillanat jutott egy sorra. Egy nagyon hosszú pillanat. Egy életen át tartó pillanat… És még annál is tovább tartó. Te erre, Te arra. Mind a négyen arra. Anyukám, Málika, Lidi és a barátnője. Bertuska. Mind a négyen. Arra. Arra volt a gáz.

 

(Kifújja az orrát, leveszi a szemüveget, törli a zsebkendővel, kissé megrendült; fátyolos hangon folytatja)

 

Ha nem szoktam volna le a bagóról, most rágyújtanék, tudják? Mindegy, na, hazajöttünk. Ott álltunk a pálya-udvaron, én, vagy huszonöt kilósan, kopaszon. Ez az Andor persze szorított. Nagyon szorított. Magas volt. Ha táncoltunk, fel se értem a vállát. De most valahogy elértem… Na és, ott voltak az oroszok.  Fogdosták össze az embereket. Az Andor persze önként jelentkezett. Akkora nagy kommunista volt. Látta, össze-vissza futkos mindenki. A katonák zargatták a jó népet. Odalépett az első tiszthez, valamit tudott oroszul. Majd én segítek a rendcsinálásban. Azt mondta. Rám hallgatnak, munkaszolgálatos voltam. Itt a sárga karszalagom!  Jól van, mondta a tiszt, jobdfojemáty! Állj akkor oda! Tereljed őket! Így beszélgettek. Felszállni az autókra! Davaj, davaj! Te is szállj fel, ide, ni. Arra a teherautóra. Jobdfojemáty! Csak tudnám, mit jelent? Az Andor integetett. „Fél óra múlva jövök vissza!” – kiabálta a teherautóról. Na, ebből öt vastag év lett!  Mert égetően szükség volt írógépszerelőre, Szibériában! Szerintem, nem is tudott írógépet szerelni, nem igazodott ki a cirill betűk között. Ez volt az Andor!... És mikor hazajött, kosárlab-


 

dázni akart. Harminchét évesen… Persze, hogy nem vették be, csupa fiatalok játszottak… Akkor meg kiabált, antifasiszta vagyok! Megérdemlem, hogy kosa-razhassak!

 

(iszik egy korty vizet, leül ide, a fotelbe, a Közönség elé. Hátra kiált: „Tóni! Mi a fenét csinálsz ennyi ideig?” Felkel. Nagyon hosszan áll mozdulatlanul. Felveszi a földről a ronda, műanyag, locsoló kannát, visszateszi. Hátul ANTÓNIA lopakodik be, már lemosta arcáról a kulimászt, tányérral óvakodik az asztalhoz, leül, a vizeskancsóra támasztja a könyvet, enni kezd. IRMUSKA a foteljéhez iparkodik, átlépegeti a szemüvegeket, újságokat, leül. Ajkába harapva ül.)

 

IRMUSKA        Persze, aláírom. Mért ne írnám alá? Kleider Irma, született ekkor és ekkor, száma ennyi és ennyi. 1945. Birkenau. Textilgyár. Habár… azt nem lehet mondani, hogy… Bauer. Bauer Majszter. Igen. A Bauer

 

(ANTÓNIÁRA ripakodik)

 

                       Nem lehet, hogy egyszer… csak egyetlenegyszer ne olvass ebéd közben? Hogy szólj hozzám két szót?

 

ANTÓNIA         Mit mondjak?

 

IRMUSKA       Mi van a Gézával?

 

ANTÓNIA        Semmi.

 

IRMUSKA       Együtt jártok, nem? Mért nem hozod el egyszer? Mért nem mutatod be a szüleidnek?

 

ANTÓNIA        Mert ő nem olyan. Utál bemutatkozni. Utálja a kötöttséget. Azt se lehet előtte kimondani, hogy együtt járunk.


 

 

Mióta megvette azt a tragacsot, nem is láttam. (felkel, veszi a könyvét) Még mit akarsz tudni?

 

IRMUSKA       Olyasmit, amit egy nagymama is tudhat.

 

ANTÓNIA        Akkor jobb, ha egy szót se szólok.

 

IRMUSKA       Nekem mindent elmondhatsz.

 

ANTÓNIA        Már… nincs. Nincs Géza. Lelépett.

 

IRMUSKA       Miért?

 

ANTÓNIA        Volt egy kaparásom. A Géza akkor lépett le. Hallani se akar gyerekről. Kötöttségről. Abból a pénzből fizettem, amit szervizre adtál. Mikor behorpadt az autóm.

 

IRMUSKA       És miből fizetted ki a szervizt?

 

ANTÓNIA        Abból a pénzből, amit a féléves gázszámla hátralékomra adtál.

 

IRMUSKA       És miből fizetted be a számlát?

 

ANTÓNIA        Kikapcsolták a gázt. De úgyse főzök…

 

IRMUSKA       Hát… édes gyerekem… tényleg jobb, ha nem szólsz egy szót sem…

 

ANTÓNIA        (belebújik a hátizsákba) Na, cső, Irmuska… (el)

 

IRMUSKA       Cső.

 

(Szünet)


 

 

ANTÓNIA        (visszajön) Na, jól van, azért még nem kell felhúznod az orrod. (mögé lép, sután átöleli) Te vagy az én Irmuskám. Akármit beszélsz a szádon, én nem hagylak el…

 

IRMUSKA       Nem tudom, mért jársz még mindig ide? Ezer más dolgod is lenne… A hátad közepe se kívánja az ebédemet.

 

ANTÓNIA       Nem igaz!... nem mondom, hogy szeretem, de… megeszem a főztödet…

 

IRMUSKA       Mindent odaégetek. Nem tudok annyi ideig ácsorogni a tűzhely előtt. Fáj a lábam. Közben le kell ülnöm. Mire beérek a szobába, és megint kimegyek, már oda is ég…

 

ANTÓNIA        Szeretem az égettet… Ami egy kicsit égett csak le…

 

IRMUSKA       Nem azért jársz hozzám még mindig, mert félsz, hogy visszaesek a depressziómba?

 

ANTÓNIA        (a fotel karfájára ül) Egész végig ott ültem a kórház előcsarnokában. Végig a négy napot, amíg bent voltál.

 

IRMUSKA       Lelkiismeret furdaltál, mi? Azt hitted attól estem depibe, mert felmondtad az ebédeléseket? Nem attól estem.

 

ANTÓNIA        Hát, mitől?

 

IRMUSKA       Valamitől.

 

ANTÓNIA        Az Apu megmondta. Attól estél depibe, hogy egyszeriben nem volt semmi dolgod. Fel se akartál kelni. Nem kellett vásárolni, nem kellett főzni, nem kellett várni.


 

 

Nem kellett bosszankodni, hogy kések. Abba már mások is belehaltak, hogy nem volt mit csinálni…

 

IRMUSKA       Az apád mindent eltúloz!

 

ANTÓNIA        Szeretnék valamit mondani.

 

IRMUSKA       Mit?

 

ANTÓNIA        …az… szóval az, nem úgy volt…

 

IRMUSKA       Micsoda?

 

ANTÓNIA        Hát a „lávsztori”! Avval a fiúval.

 

IRMUSKA       Hanem hogy? Ne kímélj! Hogy volt a „láb-sztori”?

 

ANTÓNIA        …hát… hogy… semmiféle kaparás sem volt…

 

IRMUSKA     Még szép! Gyere ki a farbával!

 

ANTÓNIA        Hát… (kis zavarban, felkel, mászkál, megrántja magán a hátizsákot) Nem is vett tragacsot… Tudod, valahogy úgy van, hogy az ember belemerül… előbb csak úgy mondja… aztán, hogy örökké kérdezősködsz, folytatni kell. Belesüllyedek.

 

IRMUSKA       A füllentésbe.

 

ANTÓNIA        A hazugságba.

 

IRMUSKA       Azért ezt nem nevezném hazugságnak!


 

 

ANTÓNIA        Annyit cseszegetsz evvel a férjhez menéssel. Kitaláltam ezt a Gézát. Mindig színeztem rajta egy kicsit. Már egész macsó kezdett lenni. Annyi volt, hogy bejött az irodába egy manusz, Gibraltárba szeretnék menni. Miért pont Gibraltárba? Ott csak hegyek vannak. Ő váltig mondja, Gibraltárra vágyik. Menjen. Valamilyen Géza. Egyetemista. Egy mitugrász. Nyápic. Rám se mert nézni. Lesütötte a szemét, miközben kérdezett.

 

IRMUSKA       Erre kitaláltad őt nekem.

 

ANTÓNIA        Fogd már föl, hogy nem kellek senkinek! Magamra dönthetek egy vödör festéket! Kirakhatom a seggem a miniszoknyába!

 

IRMUSKA       Ez nem igaz. Én találtam egy neked való fiút. Nagyon rendes, fiatal, diplomája van, szép állása, család után vágyik…

 

ANTÓNIA        Hol van?

 

IRMUSKA       Ezzel még várjunk.

 

ANTÓNIA        Fogyatékos vagy puhány?

 

IRMUSKA       Fel fog hívni.

 

ANTÓNIA        Ronda vagyok! A szőke bombázókat szeretik. A nagymellűeket! A kurvoidakat.

 

IRMUSKA       Pusoma Mihály a neve. Vagy Ignác. Köztisztviselő. De még ne vedd kézpénznek. Bízd rám. Fel fog hívni.


 

                  

ANTÓNIA         Cső, Pápaszemeském. (megpuszilja, el, hátra se nézve, integet)

 

IRMUSKA       (kiált) Holnap várlak! Hányra jössz?

 

(nem kap választ. Sóhajtva kel fel, ülés után mindig jobban ingázik járáskor, összeszedi a piszkos edényeket, halad kifelé; amikor kimegy, csak a hangját halljuk)

 

                       …Két hétig csak a „Takács-görcsöt” tanultuk. A fonal csomózását. De az azért nem volt annyira könnyű. Három óra a táborból a gyárba, tizenkét óra munka, három óra vissza. Azért, hogyha már gépre tesznek, tudjuk csinálni… De én folyton sírtam.

 

(Megszólal valahol a mobiltelefon, az „Üdvözlöm Önt, Mylord” dallama. Mindig csak az első sor, újra és újra kezdi.

 IRMUSKA bejön, körül néz, keresi a hang forrását. Járkálni kezd a szobában, felemeli az újságokat, az asztalon az abroszt, indul a másik fotel felé, ott találja a telefont, a fotel mélyén. Felveszi. Összevissza nyomkodja, a készülék csak csenget. Aztán váratlanul abba hagyja)

 

IRMUSKA      Egyszer a fejét is elhagyja! Olyan, mint az apja, a fő-

Feledékeny. Egyszer jön haza délután, úgy estefelé, lóbálja az aktatáskát, hóna alatt egy csomag. Újság-papírban valami testes. Egy hal. Kilátszik a feje, ahogy tátogatott. Az Andor persze már az ajtóból kiabál: Kirántott halat eszünk, Irmuska! A Lémann Pisti hozta! Direkt nekünk!... Te Andor, ez a hal él! Ki fogja ezt kivégezni? Hát Te! Azt mondja. Één? Én még egy csirkét se tudok levágni, Andor! Nemhogy halat! És hol van a gyerek? Milyen gyerek? Azt mondja. Hát a Ferdinánd! Nem hoztad el az óvódából? A hülye fejemet, nem elfelejtettem? Lecsapja a halat a szoba közepére, elrohan.


 

 

(Megszólal a mobiltelefon. „Üdvözlöm Önt, Mylord”. IRMUSKA két ujjával óvatosan felemeli, elsiet vele a saját foteljéig, az ülésre helyezi, ráteszi a díszpárnát, aztán a másikat is)

 

FERDINÁND (besiet, degeszre tömött aktatáskával, letépi magáról a ballont, kalapot, a székre veti)

 

                      Nem hagytam itt a telefonomat?

 

IRMUSKA       De. Ott van a párnák alatt.

 

(Megszólal a telefon. IRMUSKA felveszi)

 

IRMUSKA       Één vagyok!... Ki?... Váradi úr? A Jóska? Az Isten áldja meg, mit akar már megint?... Nem láttam a postást!... Mi az, hogy bonyolult ügy?... Nekem semmiféle ügyem nincs magával, tudja? Hogyhogy rosszul lett?... Két napja hever a földön? És hol a kedves lánya?... Várjon, mindjárt intézkedek!... És két napja nem is evett?

 

(Befogja a készüléket, a fiára néz)

 

Napok óta hever a földön a Váradi! Biztos agyvérzést kapott! Mindenen felhergeli magát! Hívd a mentőket!

 

(FERDINÁND mobilja is rákezdi, „Üdvözlöm Önt, Mylord”)

 

FERDINÁND  Tessék!... most nem jó, Hédike, itt vagyok az anyámnál és…

 

(Egyszerre beszélnek, két telefonon)

 

IRMUSKA       Kicsit várni kell, Váradi úr. Felmennék magához, de  nem tudok a harmadikra… Tudja, a lábam. Az a fontos,


 

 

hogy kényelmesen feküdjön… Tegyen valamit a feje alá. Igyon vizet! Nem éri el a vízcsapot?

 

FERDINÁND  …nem úgy értettem! Nem azt mondtam, hogy más is van… én csak azt mondtam, nem törekszem egyed uralomra! Én, az én helyzetemben, nem törekedhetem kizárólagosságra. Fiatal nő vagy, neked még… Most ezt nem tudjuk megbeszélni… itt az anyámnál éppen vészhelyzet van…

 

IRMUSKA      …Ide figyeljen. A fijam mással beszél! Most tegyük le. Mindjárt intézkedem. (A fiára pillant, aki egyre jobban belemerül. Tárcsáz) Halló, Mentők?... Itt özvegy Zádor Andorné beszél… Landler Jenő utca… bocsánat, már átkeresztelték… István út! István út 194. Váradi József, harmadik emelet…

 

FERDINÁND Ki féltékeny?... Ha jól emlékszem, Te voltál az, aki nem engedett be a lakásba! És miért nem engedett be? Mert NEM VOLTÁL EGYEDÜL!... És én, állat, meghallgattam a megmagyarázhatatlan magyarázatodat… Nem lehet semmit utólag… Mondom, hogy vészhelyzet van!

 

IRMUSKA       …Az én telefonszámom? Három, három, három, négy, négy, kettő, három. Persze, hogy innen hívtam… Egy lakó, a házból. Alatta lakom. Jó. (tárcsáz) Halló, Váradi úr?... Nem Váradi József úr. A földön?... Hát kicsoda?... Milyen szalon?... Tisztító szalon?... Bocsánat. (újra tárcsáz)

 

FERDINÁND  Akkor vége?... Slussz, befejeztük, Konyec? Rendben van. Holnap hívlak! (kinyomja a gombot, és IRMUSKA felé fordul) Kit hívjak fel?


 

 

IRMUSKA      (nevet) …tévedésből a… Na, hogy van? Mindjárt jön a Mentő. És ha becsengetnek, hogy engedi be őket?... Menjen fel a fiam?

 

FERDINÁND (súgva) Adja ki a kulcsot!

 

IRMUSKA        (súgva) Nem tudja kiadni! A konyhakövön fekszik!

 

FERDINÁND (súgva) Akkor be kell törni az ajtót! Hatósági tanú kell hozzá! Mi van, ha nem engedélyezi? Én csukassam be magam miatta? Nem is ismerem!

 

IRMUSKA        (súgva) Amilyen ronda fráter, még az is kitelik tőle!

                         (a telefonba) Váradi úr! Hívja át a közös képviselőt! Neki van kulcsa magához! Mire ideérnek, ő is át tud jönni!... Nincs mit! Isten vele! (leteszi)

 

FERDINÁND  (kimerülten huppan a fotelbe, fújtat)

 

IRMUSKA        (kimerülten huppan a másik fotelbe. Nehezen húzkodja ki maga alól a díszpárnákat, ez minden leülésnél gondot okoz)

 

FERDINÁND Ha már így itt vagyok… intézzük el… azt a dolgot…

 

IRMUSKA        Jó.

 

FERDINÁND   Holnap Nyíregyházára megyünk. Adóellenőrzés egy nagy cégnél… Ha most elintézzük, még az este postára adom. És el van intézve.

 

IRMUSKA        Mondtam, hogy jó!

 

FERDINÁND   Hol az űrlap?


 

 

IRMUSKA        Az asztalon.

 

FERDINÁND   Nem látom, hogy ott lenne. De ha mégis ott hagytad, a lányom már rég lezabálta pörkölttel.

 

IRMUSKA        Nézd meg, az Isten áldjon meg! Nem kell örökké gyanúsítani azt a gyereket.

 

FERDINÁND (nehezen áll fel, kissé sántítva megy az asztalhoz, az abrosz alól előhúzza a két lapból álló űrlapot. Leül az egyik székre, beleolvas)

 

Valamit tisztázzunk, előre! Akármennyit is fizetnek, nem szeretnék kapni egyetlen fillért se belőle! De teljesen természetes, hogy az elvégzett kényszermunka után, ha évtizedekkel később is, de fizetnek! Ami jár, az jár!

 

IRMUSKA        Tudom.

 

FERDINÁND  …És a havi apanázst, természetesen továbbra is… minden fizetéskor…

 

IRMUSKA        Három milliót adnak, és nem kell belőle semmi? A Tóninak megveszem a szekrénysort, ami után annyira vágyik.

 

FERDINÁND  Ez a kettőtök dolga, de nem helyeslem! Tanulja meg a gyerek, meg kell dolgozni a pénzért!... Vedd meg a szövőgépedet, állítsd fel és szőjél. Habár, fogalmam sincs, minek neked szövőgép, de mindegy.

 

IRMUSKA        Hogy van ez? A legnagyobb titokban tartom a tervemet a szövőszékről, és mégis mindenki tud, mindent!


 

 

FERDINÁND   Akkor, ülj oda! Vedd a jó szemüvegedet!

 

IRMUSKA        (felkel, átül a székre, szemben a fiával)

 

FERDINÁND   Tollad van?

 

IRMUSKA        Nincs.

 

FERDINÁND   (belső zsebéből előhúzza a tollát, nyújtja) Elolvastad a szöveget?

 

IRMUSKA        Megbízom a fijamban.

 

FERDINÁND   Nem bennem kell megbízni! És nem „fijam”! Nem kell jé-betű! Ez egy világszervezet, aki bírói ítélet alapján, kártérítést fizet a kényszermunkát szenvedetteknek! Minden adatot leellenőrizhetnek! Mindennek tökéletesen hitelesnek kell lenni! Legjobb lenne, ha közjegyzőt hívnék. Az aláírás hitelesítésére!

 

IRMUSKA        Még mit nem. Ha nem hiszik el, hogy én írtam alá, bemegyek, és újra aláírom. Hivatalos helyen is!

 

 

FERDINÁND   Oké! Hol az igazolásod? Amit Birkenauban adtak?

 

IRMUSKA        Hol lenne? Apád ládájában.

 

FERDINÁND  (nehezen kell fel, kissé sántít, elbiceg a zöldre festett ládához, a lakatban benne a kulcs, kinyitja. Hatalmas papírkötegeket szed ki, és tornyoz fel a földön) Mi ez a rengeteg iromány?


 

 

IRMUSKA        Villanyszámla. Gázszámla. Tévészámla. Újság előfizetés. Nekem húsz éve visszamenőleg, megvan minden számlám! Ne jöjjenek, hogy fizessem be újra és újra, amit már befizettem!

 

FERDINÁND  (féltérden) Jöttek egyszer is, hogy fizess be valamilyen számlát újra?

 

IRMUSKA        Eddig még nem.

 

FERDINÁND  Hát akkor?

 

IRMUSKA        Jobb félni, mint megijedni!

 

FERDINÁND   Nem találom.

 

IRMUSKA        Az imakönyvben van.

 

FERDINÁND  Melyikben? A római katolikusban vagy a zsidóban?

                       És minek neked római katolikus biblia? (felmutatja az imakönyvet)

 

IRMUSKA       Mert a Rózsi néni a fejébe vette, hogy kikeresztelkedik. Nehogy újra összeírják a zsidókat! Mi van, ha megint kijönnek a plakátok, háromnapi élelemmel, egy váltás ruhaneművel, a zsidó vallásúak jelenjenek meg itt és itt?

 

FERDINÁND (mindkét imakönyvet hozza, visszamegy a helyére) Azért hozzád külön idegek kellenek, azt tudod?... Mikor akartatok kikeresztelkedni?

 

IRMUSKA       Én semmikor. Az Andor ordított, szó se lehet róla! És Téged se fognak megkeresztelni!


 

 

FERDINÁND   Én vallástalan vagyok!

 

IRMUSKA       Mert mikor születtél, így láttuk jónak… Ott van, aminek a tetején a kereszt van!

 

FERDINÁND (lapoz, kivesz egy keménypapír lapot olvassa) Igen… Kleider Irma… fogolyszáma… zözözözö… Érkezett:

                       ezerkilenszáz negy-zözözö… augusztus 18-ától…

                       május 23-áig… a Birkenau-i Landauer Textilgyárban… zözözöz… nem érdekes… Ez az! Ezt kell beleírni!

 

                       (kiteríti az ívet, visszaveszi a tollát, és lassan, figyelmesen beleírja az adatokat. Aztán IRMUSKA felé fordítja az űrlapot, odatolja, ráteszi a tollat. Felkel)

 

    Kész is vagyunk! Firkantsd oda a nevedet! (felveszi a mobiltelefont, rápillant) Közben jött egy SMS. De nem érdekes… Nnna. Írd oda szépen. Özvegy Zádor Andorné, született Kleider Irma. Ki van töltve az űrlap!

 

IRMUSKA       (fásultan ül a széken. Valahová a távolba réved)

 

FERDINÁND Mi van? Még vissza akarok érni a hivatalba!

 

IRMUSKA       Mi lenne? Nincs semmi.

 

FERDINÁND   Miért nem írod? Egy pillanat, és végeztünk! Ott a toll.

 

IRMUSKA       (felveszi a tollat, maga elé húzza az űrlapot) Hol kell aláírni? Várjál, hozom a jó szemüveget.

 

FERDINÁND (egy picit ideges, leguggol a fotel elé, ahol az újságok és a szemüvegek hevernek) Melyik az?


 

 

IRMUSKA       Améknek kijár az üvege. Csak írásra használom.

 

FERDINÁND Majdnem mindegyiknek kijár. Ez az?

 

IRMUSKA       Az hát.

 

 (IRMUSKA felteszi, persze, hogy kiesik az üveg, elgurul, ketten keresik, FERDINÁND négykézláb mászik a földön, megtalálja, nyújtja. Mivel IRMUSKA ügyetlenkedik az üveggel, kézbe veszi, bepattintja a helyére, IRMUSKA fejére illeszti a szemüveget)

 

IRMUSKA       (kezében a toll, nekifog, ráteszi a papírra, megáll a mozdulat) Na és, mi van a Majszterrel?

 

FERDINÁND   Kivel?

 

IRMUSKA       Hát „Vele”. A neve Heinrich Bauer. Ő volt a művezető. De Majszternek szólítottuk. Hatvan nő dolgozott a keze alatt.

 

FERDINÁND Figyelj, Irmuska! Majd máskor elmondod. Habár ha eddig nem mondtad el, nem hiszem, hogy… Ott írd szépen alá, és már itt se vagyok! Nekem megvan az a nyugodt tudatom, hogy megnyugtatóan lerendeztem az anyám sorsát. Neked már nincs többé anyagi gondod, ha százhúsz évig élsz, akkor se!

 

IRMUSKA       …örökké sírtam. Megkérdezheted a Rózsi nénit, Ő, mint nagyobb lány, folyton vígasztalt. Akkor már tudtuk, hová mentek azok, akiket a rámpán a másik irányba tereltek… Már elégtek.

 

FERDINÁND   Mit kérdezgessem? Kár felszakítani a sebeket.


 

 

IRMUSKA       És akkor, egyszer csak… ez a Majszter… ez tudott egy-két szót magyarul… mert mi még semmit sem tudtunk németül…

 

FERDINÁND (arca kissé megvonaglik, ahogy türtőzteti magát)

 

IRMUSKA       …”ném-szábád-sírni”… Ezt mondta a Majszter és megmutatott fogásokat a gépen. Hogy könnyebb legyen az orsót feltenni. Ha elszakad a szál, összecsomózni. Hiába tudtuk a „Takács-görcsöt”, mikor már műszakban voltunk és ott szakadt, kapkodtunk összevissza.

 

FERDINÁND Értem.

 

IRMUSKA       Tulajdonképpen fáradtan kezdtünk. Hajnalban az Appel. Sorakozás az udvaron, órákig ácsorgás, aztán háromórányi út a gyárig. Éhesek voltunk. Reggelre mindig felfedeztek pár halottat a barakkban. Ezért újra meg újra megszámoltak.

 

FERDINÁND Nézd, ha nem akarod aláírni, nyugodtan mondd meg!

 

IRMUSKA       Ki mondta, hogy nem akarom? Ebből megveszem a szövőszéket. Egész nap el leszek foglalva. Rongyszőnyeget akarok szőni! Megtanultam a szövést, elhiheted!

 

FERDINÁND   Akkor legyünk túl rajta!

 

IRMUSKA       (hozzákezd az aláíráshoz, veszi a tollat; ekkor kiesik az üveg a szemüvegéből. Átadja a fiának)

 

FERDINÁND   Őrjítő! Egyszerűen elképesztő! Tessék!


 

 

IRMUSKA       Nagyszemű! Ezt mondta. De, a későbbiekben voltam szomorúszemű gyémántszemű, csillagszemű…

 

(felkel, megigazítja az üvegeket, az ecetest hol utolsónak, hol elsőnek rakja)

 

Mindig odaállt mögém. Éreztem a leheletét. Mentolos lehelete volt. Nem cigarettázott. De nekem adott cigarettát. Mindig odajött.

 

FERDINÁND   Na és? Ez volt a dolga!

 

IRMUSKA       Ezt nem mondanám. Az egész gyár lent készített. Neki az volt a dolga, hogy a foglyokat dolgoztassa. Minél többet termeljenek a gépek. Akik jobban bírták, több gépet kaptak. A végén már négy gépen dolgoztam. Egy nap, tizenkét órát. A Majszter elégedett volt.

 

FERDINÁND   (kiált) „A munka nálunk becsület és dicsőség dolga!” Nehogy már azt meséld, sztahanovista voltál Auschwitz-Birkenauban? És különben is! Hol van már az az idő? Hol a Majszter? Még a csontja is elporladt!

 

IRMUSKA       Mit kiabálsz?... csak megemlékezek… Róla. Mi van abban?... Ő egy olyan német volt… akiben nem élt a gyűlölet… Nem mondom, talán tetszettem neki… az is lehet. Bár elképzelni se tudom mi tetszhetett? … csont és bőr voltam… mellem semmi, csípőm semmi… csak a szemem világított a kopasz fejemből… Lehet, hogy tetszettem…

 

FERDINÁND   Menyasszony voltál! Az apám Ukrajnában raboskodott a munkaszolgálatban. Mi az, hogy „tetszettél”?


 

 

IRMUSKA       …mögém áll, úgy beszélt, hogy nem mozgott a szája. Mint a hasbeszélő. Nehogy a többiek meglássák.

 

FERDINÁND   Könyörgöm, írd alá. Majd máskor elmondod. Ülj vissza az asztalhoz.

 

IRMUSKA       (leül, veszi a tollat, fiára mutat vele) Te nem tudod, mi az: éhezni! Mikor leapad rólad a hús, hatalmas hasad lesz. Elfogy a nyálad. Másra se tudsz gondolni, mint egy falat kenyérre. Éhes vagy! Éhes vagy! ÉHES VAGY! És közben keményen dolgozol. Dolgozol. Ha abbahagyod, meghalsz!

 

FERDINÁND   Édes Istenem, adj erőt a te szerencsétlen fiadnak, mert mindjárt elsírom magam! De nem az anyám érveitől, hanem a tehetetlenségtől! Ott ül, tollal a kezében és húzza, mint a rétest!

 

IRMUSKA       Répát adott. Savanyú káposztát adott. A markában hozta. Lopva nyomta a kezembe. És megtanultam úgy enni, hogy ne mozogjon a szám. A többi éhes ne lássa. Már vártam. Minden áldott reggel vártam. Vártam, mint egy imát. Mint egy Megváltót. Mikor áll mögém. Mikor nyújtja a külön-répámat?

 

FERDINÁND (visszaül a székére, öklére támasztja állát. Bámulja IRMUSKÁT)

 

IRMUSKA       Aztán jöttek a bombázások. Éjjel jöttek a gépek, meg hajnalban. Áttelepítik a gyárat. Azt mondták. Egyre közeledtek a robbanások. Húsz kilométert kellett volna menni. De tudta, azt a menetet nem bírjuk ki! Mezítláb, facipőben, egy szál semmi ruhában, nem. A németek útnak indították a nőket. A Majszter pedig utánunk jött.


 

 

Alig hogy elindultunk. Visszafordította a transzportot. És a szövődéből senki sem veszett oda…

 

FERDINÁND   Igen. Értem. Megértettem. Ezt Te nem írod alá. Később lehet, hogy igen, MOST, nem! Oké! Ugyan minden porcikám tiltakozik, szívesen üvöltöznék és káromkodnék, de ha nem haragszol, ettől eltekintünk.

 

IRMUSKA       Nem haragszom.

 

FERDINÁND   …Nem tudom, miért nem beszéltél erről soha. Miért nem mondtad el az unokádnak? Miért nem akartál nyilatkozni, mikor videóra vették a túlélők visszaemlékezéseit? Most mondod el. Mikor egy sima aláírásra várok és pattanásig feszültek az idegeim. Jó.

                       Van még valami?

 

IRMUSKA       Nincs.

 

FERDINÁND   Akkor befejezzük?

 

IRMUSKA       Igen. (felveszi a tollat) Nekem semmit se jelentett a férfi.

 

FERDINÁND   Aláírod végre?

 

IRMUSKA       Hát persze. Tizenhét éves voltam. Mi kell egy tizenhét évesnek?  (felkel, előre jön, a Közönségnek)

 

Az Andor is inkább, mint barát. Még akkor. De a Majszter… abban a reménytelen nagy teremben… Ne értsd félre. Nem működtek az ösztönök. Nem akartam férfit. Nem is tudtam, mi az?... de… amikor feléb-redtem…a barakkban… vártam… örökké vártam…


 

 

Úgy láttam, szép… gyönyörű férfi… és olyan ismerős… ott a rengeteg ismeretlen között… És kiválasztott engem… és én… talán kiválasztottam őt… Egy németet… azok közül egyet, akik… és ha behunytam a szemem és mögöttem állt… És éreztem a mentolos leheletét… Nagyon szépnek láttam. Abban a rettenetes szerencsétlenségben, ha létezett, szép…

 

FERDINÁND Jól van. Jól van.

 

IRMUSKA       Más nem volt. Közünk!

 

FERDINÁND Persze. Mi lett volna?

 

IRMUSKA       (zsebkendőt vesz, megtörli a szemét) Heinrich Bauer. A csontja is elporladt.

 

FERDINÁND   (felkel, átfogja anyja vállát, elrúgja az útból az újságokat és a szemüvegeket, leülteti a foteljébe, kihúzza alóla a díszpárnákat. Betakarja térdét a pléddel)

 

IRMUSKA       Az emléke… Volt egy hófehér levesestálunk. Persze, még Szolnokon. A házunkban. Az anyukám úgy tette az asztalra, mintha gyémántból lett volna. Az volt ráfestve kék betűkkel, hogy KÜCHE. Na és minduntalan azt álmodtam, nagyon éhes vagyok, ott ülök a Majszterrel a hófehér tál mögött és ad! Enni ad! Eszem. Zabálok. Két kézzel tömöm a számba az ételt. ZABÁLOK ÉS ZABÁLOK!

 

FERDINÁND Igen.


 

 

IRMUSKA       Az apád mellett is álmodtam ezt az álmot, a tállal. Nem tudom megtenni, hogy elfogadjam! Egy emlékkel nem lehet megtenni! …

 

FERDINÁND   Ez két dolog. Mi közük egymáshoz?

 

IRMUSKA     Az emlék, az erős! Nagyon erős. Én nem állok hadban vele! Senkivel sem állok hadban! Már nem haragszom. Réges-régen megbocsátottam. Mindenkinek meg kellene bocsátani! Ha… azt látnák az emberek… hogy nem gyűlölni kell… Nem lehet kimondani. Megmentette az életemet. Rendes volt. Nagyon rendes. Több is, mint rendes. Hatvan éve bennem én… Engedd meg, hogy ne fogadjam el.

 

FERDINÁND   Én? Nekem kell megengedni?

 

IRMUSKA      Ha én nem élek… nem vagy Te sem. Aki a legfon-tosabb vagy nekem. A fijam! Ne szólj közbe! Tehát a Te életedet is megmentette… Hogyan fogadjak el pénzt? Tőle?

 

FERDINÁND   Most már értem.

 

IRMUSKA       Nem haragszol?

 

FERDINÁND   Miért haragudnék?

 

IRMUSKA       Hogy ilyen…csökött az anyád?

 

FERDINÁND   Nem. Persze.

 

IRMUSKA       Eltéped?


 

 

FERDINÁND   Igen.

 

IRMUSKA       Nnna! Tépjed már!

 

FERDINÁND Majd máskor.

 

IRMUSKA       Miért nem most? Most van itt az ideje.

 

FERDINÁND   Jó. (nem mozdul, állva nézi az anyját)

 

IRMUSKA       Nos? Aztán… esetleg meggondoljuk. Nem lenne helyénvaló.

 

FERDINÁND   Igen. (az asztalhoz lép, veszi az úrlapot, ketté, majd újra ketté, majd újra kettétépi. Egy papírgombóc van a kezében. Ledobja a földre)

 

IRMUSKA       (nevet) Ezt elintéztük?!

 

FERDINÁND El. (megcsendül a mobilja. „Üdvözlöm Önt, Mylord”. Kinyomja) Tessék!... szia Rita. Most jókor! A lehető legjobbkor!... nem még az anyámnál vagyok, de…

 

(Cseng a másik telefon, IRMUSKA felkel, nehezen járva veszi fel)

 

IRMUSKA       Ééén vagyok!... Na, mi van, Jóska?... Váradi úr….nem vitték kórházba?

 

FERDINÁND (a telefonba) …Este? Nálad?... jó… Görög vagy kínai kaját vigyek?

 

IRMUSKA       Jól van! Itt a lánya is? Mondja meg neki, láttam a cikkét az újságban… Nem olvastam el, mert túl hosszú, de láttam a nevét.


 

 

FERDINÁND Persze, hogy szeretlek! Repülök hozzád!

 

IRMUSKA       Isten vele! (leteszi a telefont, veszi a ronda műanyag kannát, locsolni kezdi a virágokat) Látjátok? A dolgok azért mégiscsak elrendeződnek. Csak el ne felejtsem megkérdezni a fijamat, hogy kell kezelni a lemezjátszót?

 

FERDINÁND (szedi össze a cuccát, szemüveget cserél, elrakja a tokot, iszik egy korty kávét, berakja a holmikat a táskába, becsatolja, veszi a ballonját, kalapját. Megáll, int) Akkor, én megyek!... Cső, Pápaszemes!

 

IRMUSKA       Cső.

 

FERDINÁND   (elsiet)

 

IRMUSKA       (locsolgat) Na, tessék. Elment. Mondtam, hogy nincs türelme. Képtelen megmondani, melyik gombbal, mit csináljak? (A Közönségnek) Elfáradtak, mi? Én is. Innának kávét? Főzök, ha akarják?

                       Nem? Nem!... megyek, lefekszem egy kicsit… A szövőszékből nem lesz semmi. De, nem szeretek panaszkodni. Különben se szeretek beszélni. Viszlát. 

 

   ( Megigazít egy üveget az asztalon, majd a Közönségnek háttal int,  és elmegy)

 

 

(:Nyitott szín.

 

Felcsendül az „Álltam a hídon” c. dal. Vámosi János

énekel)