Sikoly a szép szavakért


 Van-e jogom szót kérni ott,
 hol haldoklik a hang?!
 ...Minden  kongatás csak repedt harang
 csorbult jajgatása,
 töredezett  lantról torzuló halomba
 hulló hangok sokasága.

 Érthetetlen szó-egerek
 futnak meztelen  macska-lelkem,
 s a fülembe nőtt hang-karmok elől,
 mert nem értem,
 mit mondanak olyat,
 amit megjegyezni,
 másnak is mondani érdemes!

 Régi vers-csontokat rágok.
 Szavakat keresek:
 szépen csengő, igaz dallamokat,
 hisz úgy vész ma minden ének
 - fiókba zártan,
 vagy polcnyi hivalkodásban, -
 mint avítt lom, az élet sufnijában
 Kinek kiáltok...?!
 Kinek is sikoltok?

 Ritka gyöngyök aligha születnek,
 hol rég nincs kagylója a vers
 tündérszépségének.

 

A pénz beszél,
 olvasható,
 szaga, vágyakat sugárzó,
 hódít, bódít, börtönbe zár,
 de az ugatása, a mi  kutyánkra vár.

 Üvölteni szeretnék,
 mint farkas, ha holdat láthatnék,
 valami csillanó erényt,
 szabdalt, szakadt hazám
 papírfüggönyében.
 Mégis reménykedem!
 Amíg a madarak nem vesztik el
 régi hangjukat,
 és a virág is apró szirmokra
 bontja szét  illatát,
 míg a szél saját nyelvén beszél,
 cifrán bár, de tanult dörgedelmét
 őrzi még az ég,
 - van talán remény.
 ... Jönnek majd emberek:
 költők, írók, betűvető  földi eretnekek,
 akik Mózesként törik szét
 tolvajnyelvűnk kőtábláját,
 s ránk világít egyszer még
 a kihunyt Arany-i  fény.