TÉLMÉLYI  TŰNŐDÉS

 

Esőfelhő. Sötétlő gomolyállat.

Ám másutt a fent szép fehéret láttat.

Az ég olyan most, mint az ember lelke:

kis fény szövődik csüggedt fénytelenbe.

 

Csigaházam, valaha hittem: kész lesz,

s csillant bentje tél-kihívót, merészet,

míg párnám alatt zöld szunnyad el kékkel,

s vers takar be tűnődő csillagfénnyel.

 

Egykor hittem: álmodó csigaházam

lesz, amíg lesz,  -  egy meleg léleknyárban.

Felnéztem erdők, mezők Csillagára,

el nem ért, mégis elérhető Nyárra.

 

Hittem. Sok mindent el-elhisz az élő,

ki nem is él, ám ezt tudnia késő.

Mindig késő, csak nem gondolja végig:

Szépség-hitét az istenek lenézik.

 

A Csigaház? Persze, az jó lett volna,

onnan nézni: bogárka röpte-sorsa

ezüstöz el, s hallgatni, hogy a gerlék

búgásán gurul vissza végtelenség.

 

Visszagurul? Végesség, Végtelenség!

Kinyitjátok és bezárjátok kedvét

annak ki gondol, kutatón, Reátok:

közöskoronás, rejtélyes királyok,

 

Sziámi Ikrek fekete kabátban!

Csak életet csúfoló elmúlás van

zsebeitekben, s csörren Nincsek lánca:

holt életek remény-szabadulása.

 

A Csigaház? Nos hát, a patakparton

elnéztem volna, mint színez az alkony

miként világít át egy-egy virágon

pirosa, mely a hajnalnak is álom,

 

s mint emeli a táj fölé a Szépet

egy Kéz: a hihetetlen Messzeséget,

míg mellettem a kanyargó falaknak

árnyékköszöntést ágak egyre adnak...

 

Esőfelhő. Múlt kormoz rá a fákra,

szeles tetőkre. Ez a Múlt világa,

s a Múlt: Jelen. Horpadnak régi vértek,

s egész nyilazó magyarig megérted,

 

ha megérted, hogy osztandó és osztott,

mint változott, s ki lett mindig kifosztott,

ha nem bohócozol együgyűt játszón,

s nem szentezel túl semmit egykor-zászlón,

 

se mostanin...Ma már, ha megtehetném,

Csigaházban, s csak a Csendet szeretném,

onnan utálnám a sok dobos mellet,

mit, érdek-barmok, oly bolondul vertek!

 

...szöcske ugorna, íve hídvarázsa

pillanat-éden ékes tükre, mása,

s gyöngydal csillogna rigó sárga csőrén,

s az Érthetetlen ott nem volna törvény,  -

 

csak Érthetetlen... Hártyás tavaszszárnyak

elkezdenének új fénymuzsikákat,

s a Csigaház felett éghozta tájék

libbenne, Kézből pillangós ajándék...

 

Esőfelhők... Térdig koromban járunk,

s halott házközöny bámul csak utánunk.

Ez a Közöny  -  van. Szépség nincs. Nem látod?

S rút újmagyar török-harácsvilágod...

 

Ki benne hisz, az tőlem nagyon távol.

Nem kérek részt karácsonycsillagából,

Nincs-csigaházam míg magamra zárom,

Csillagpiros, álmok között az Álom!