Mi vagyok

Vagyok semmi, és néha minden...
Égig nőtt tölgy-derékkal, büszkén
szemben állok jelenünk üszkén
s mögöttem tán' semmi sincsen.

Vagyok semmi, és néha minden...
Hol komoran, hol meg könnyedén
bukfencezem álmom szőnyegén
és nincs ki mérsékletre intsen.

Vagyok semmi, és néha minden...
Sokáig dacoltam a szélben,
mindig is lelkesen beszéltem
néktek, s nem vonzott földi kincs sem.

Vagyok semmi, és néha minden...
A sors pókja beszőtt, mint végzet
s kérdi meddig jutott, mit végzett,
s én sorolom megtért szelíden.

Vagyok semmi, és néha minden...
Tapasztalt agg, sodró fiatal
sorsokban már megélt diadal
mitől gyérül őszülő tincsem.

Vagyok semmi, és néha minden...
Egy ismételhetetlen élet!
Becsült nevemmel benne élek,
s hordom sorsom zsigereimben.

Vagyok semmi és néha minden...
Elszánt cselekvés tüze-füstje,
a csigaház vonszolt ezüstje
meggyőződésben, földi hitben.

Vagyok semmi, és néha minden...
konok emberségre törekszem,
Kopott porcok jelzik: öregszem,
s gyűlnek a foltok tetteimben.

Vagyok minden, és néha semmi...
lehunyt szemmel símulok éjbe,
megtérek szentelt szenvedélybe:
létezem, s vagyok annyi, ennyi?