Józsi iskola után felment a padlásra, és megszemlélte a nagyok munkáját. Cili odatelepedett a padlásajtóhoz, és mikor a fiú elindult lefelé, felállt és várta, mi lesz. Józsi elkapta a macskát a derekánál fogva, aztán hirtelen megállt keze, nem vonta maga mellé a cicát. Csak úgy fogta, mint egy csomagot. Cili koszos volt, a képe meg maszatos az egerezéstől, bár már mosakodott egy keveset.

Leértek a lakásba, ahol Zoli nagyot nevetett a macska elkoszolódásán.

— Na, most meg is lehet fürdetni… — mondta kajánul.

Józsi nem válaszolt, bevitte Cilit a fürdőszobába, és miközben egyre tartotta az egyik nagy lavórba vizet engedett, aztán egy kis hajmosó samponnal megfürdette a tiltakozó, fújó, prüszkölő macskát.

— Te vitéz! Hát mi a fenének kented össze magad? — mondta Mama, mikor meglátta a víztől, és a fürdés ijedelmétől csapzott Ablakvitézt. — Még a bajuszod is letört! Vajon mit csináltál te ott fenn a padláson?

Cili hallgatott, és alig várta, hogy megszáradjon. A hajszárítót eddig sem szerette, csak csupán a hangja miatt, ahogy a porszívó hangjától is a világból kiszaladhatnékja volt. Most, ahogy őt szárította a gazdája, egyre idegesebb lett, mikor végre kiszabadult a Józsi kezeiből, berohant a nagyszobába és elbújt az ágy alá. Órákig nem mutatkozott, míg a szomjúság ki nem vitte a konyhába.

 

Mire megérkeztek az őszi fagyok, Zoli munkát kapott. Minden hajnalban átutazott a szomszéd városba, ahonnan aztán este tért haza, mikor vonattal, mikor meg busszal.

Józsinak jót tett a báty itthonléte, egyre kevésbé érdekelték a haverok, hiszen sokkal jobb volt otthon a testvérével kitárgyalni az iskolai dolgokat; meg aztán Zoli gyakran sakkozott vele, ha hétvégére jó idő volt, gyalogtúrára mentek, vagy a kertben, a hegyen a telken tettek-vettek. Józsinak ez mind felnőttes dolog volt. Zoli időnként elkívánta a földdel való bíbelődést a pokolba, de ez ritkán volt. Mostanában a barátai között divatossá lett a kertet, telket művelni.

 

Cili már egy éve volt együtt a családdal, annyira természetesnek vette, hogy mindenütt ott van, minden külső, belső hangot ismer, hogy csak akkor mozdult meg valami új ingerre, ha az valóban ismeretlen volt.

Még sötét volt, mikor Zoli kilépett az ajtón. Kellemetlenebbül vágott a szél, a két kutya a teraszon feküdt az ajtó sarkában. A fiatal férfi lezavarta őket, bosszankodva gondolt rá, hogy érezni ezeken, sokáig nem volt itthon. Na, még mielőtt beáll a tél, rendre kell ezeket a kutyákat szokatni. Üresen áll a kutyaól, ezek meg az ajtó alá feküsznek, éjszakánként mozdulataikkal, vakaródzásukkal megzörgetik az ajtót, hajnalban meg itt, ebben a falakkal körülvett helyen kezdenek el ugatni, s a falak tűrhetetlenné erősítik a csaholást.

Ahogy a gazdi eltávolodott, a két kutya hol hallgatózott, hol meg ugatott egy-egy strófát. A környék többi házőrzője megkiáltotta merre halad a fiú, és ahogy távolodott, úgy veszette el az ebek további érdeklődését.

Az úton jöttek, mentek az emberek, Fickó minden alkalommal hangos csaholással rohant a kapura. Hektor meg se mozdult, csak a fülét billentette meg néha. Fickó nem bírt magával. Oda-vissza, oda-vissza, a kapuig, a kaputól Hektorig. Megugatta Hektort, mint aki szidja, korholja: ó te lusta! Te nagy mamlasz! Mit fekszel te itt? Hát nem látod mennyi őrizni való van! Csak jönnek! Csak mennek! Csak mennek, te meg itt döglesz! Lusta disznó vagy! De fő, hogy én itt vagyok! Majd én megmutatom!

Hektor a másik oldalára fordult, összegömbölyödött, orrát a farka közelében a szőrébe dugat.

Fickó tovább acsarkodott, de hatalmas németjuhász nem reagált, bár lehet, hogy néha mondott valamit, amit Fickó a nagy rohangálásban, acsarkodásban meg sem hallott.

Józsi iskolába indult, Mami összeszedte a táskáját, bekészítette délutánra a bevásárló szatyrokat. Aztán Józsinak a lelkére kötötte, hogy délben igyekezzen haza, mert ha sikerül, akkor ő is haza tud szaladni, hogy együtt ebédeljenek.

Nyílt az ajtó, Hektor engedelmesen felállt, és levonult az udvarra. Hallotta Mamai lépteit, és mivel őt fogadta el gazdának, mióta Zoli keveset volt itthon, nem is beszélve a hajdani kutyaneveléses esetről, hát nem várt, míg az asszony is lezavarja a teraszról.

Szó, ami szó, ez a hely csak hűvös időben, meg télen kellemes, mert ezek a gazdák — a nők — állandóan valami tűrhetetlen büdös vízzel bekenik, és attól a kutyának kifordul a gyomra. Hektor egyszer felnyalt egy kis mosószeres vizet, és az az egy eset elég volt, hogy megtanulja, ha a teraszt felmossák, vonuljon el jó messzire, míg megszárad. Nem jó az a lötty, még a mancsáról lenyalogatva sem.

Mami és Józsi elindultak, Mama kikísérte őket a kapuig, vitte magával a cirokseprőt, hogy a járdára esett leveleket leseperje. Fickó követte.

— Csak menjetek! — mondta Mama a gyerekeinek. — Seprek egy kicsit, csak hogy megmozgassam az izületeimet, aztán várom, hogy gyertek haza.

Ahogy távolodtak, Mamának felvillant egy régi kép, az ő gyerekkorából, amikor a húgával indultak iskolába, és az anyjuk a kapuig kísérte őket. Mennyi hasonló helyzet, mennyi hasonló hangulatú emlék…

Mama bement a házba, tejet öntött Cilinek, megrakta a kazánt, aztán kihozta a gyúrótáblát a kamrából, és nekikezdett a tésztagyúrásnak. Cili nézte egy ideig, mi folyik a konyhaasztalon, ami valóban folyt, mert mikor a tojásokat elkezdte Mama összedolgozni a liszttel, először minden folyt, aztán valahogy minden összeállt. A macskát ez már nem érdekelte. Kintről néha behallatszott Fickó csaholása. Szabálytalan ütemben és időközökben hallani lehetett, ahogy a kicsi kutya végigrohan a kapuig, meg vissza. Mikor Mama megmosta a kezét a tésztától, kiment a teraszra, és rákiáltott a kis kutyára.

— Fickó! Elég volt! Elhallgass végre! Mi van veled ma, hogy nem férsz a bőrödbe? — látta, hogy Hektor nyugodtan fekszik a teraszon, erre mama is megnyugodott. Csak nem ólálkodik itt senki, hiszen a kutya — mert hát valóban, Hektor volt a tekintélyt parancsoló, a valóban félelmet keltő őrző, a kutya — nyugodtan hever.

Dél felé Cili ide-oda járt a konyhaablak és a kisszoba ablak között. Mama látta, hogy a macska nem leli a helyét, de semmi különöset nem látott ebben. Talán unatkozik, vagy a padlás jutott eszébe.

 

Józsi szedte a lábát, hogy mielőbb átérjen a hídon. Reggeltől megerősödött a szél, élesen vágott, a fiú vállai közé húzta a fejét. Az áramlat az udvaron sodorta a faleveleket, néha koppant egy-egy megkésetten hulló dió.

Hektor odament üdvözölni a gyereket, aztán a kerítés mellé hevert, ahova a nap sütött.

— Mindjárt itt lesz anyád! — fogadta Józsit, és a Józsitól járó hazajövő puszit Mama. — Elé mehetnél! Igaz nem mondta, hogy most fog vásárolni…

A gyerek letette a táskát, ment kezet mosni. Kint Fickó ismét ugatni kezdett.

— Rájött a bolondóra erre a Fickóra! Csak ugat, meg ugat! — mondta Mama, és ahogy kimondta, valami furcsa, rossz érzése támadt. Nem tudta eldönteni mi, de valahonnan belülről, mélyről, a gondolatok ismeretlen kútjából jött ez a rossz érzés.

— Megyek Mami elé. Biciklivel! — indult ki a házból Józsi.

— Megállj! — kiáltott fel a nagymama, mire Józsi visszafordult, mert azt gondolt, hogy Mama talán rosszul van.

Mama furcsa mozdulatot tett, mintha magyarázni akarna valami számára is érthetetlen dolgot. Józsi látta, hogy a nagymama valami rosszat érez. Jaj, csak jönne már mami!

Mama leült a konyhába, szemben az ajtóval, Józsi odament hozzá, és várt, hátha mond valamit. Az öregasszony szégyellte magát, hogy ilyen lehetetlenül viselkedett, tán meg is rémítette a gyereket.

Kint a kutyák ugattak, majd Fickó raplizott, aztán Hektor is felmordult, majd csend lett.

Cili hirtelen furcsán panaszos, ijedt hangon felnyávogott, és a kisszoba ablakból kirohant a konyhába. Pupillái kitágulták, rémülten nézett, de az emberek nem érettek semmit. A macska állt egy pillanatig, és hirtelen beleült az almos dobozába, összehúzta magát, és nézett maga elé.

— Cili! Megbolondultál? — kérdezte Józsi, mert a Cica ilyet még sose tett, hogy az almos dobozban üljön, ha nincs ott dolga.

Megcsörrent a telefon. Mama intett Józsinak, vegye fel. Józsi bement a kisszobába, és felemelte a kagylót.

— Ki ne gyertek! Hallod! Ez most parancs! Ki ne jöjjön egyikőtök se! — Mami hangjában volt valami ismeretlen rezgés, amitől Józsin végigfutott a hideg. Épp válaszolni akart, mikor Mami folytatta:

— Láthatjátok a kisszoba ablakából. De ki ne gyertek!

Józsi kipillantott az ablakon.

Fickó a kerítés mellet feküdt a földön, csak a feje nem volt véres. Hektor állat felett, és olyan pofát vágott, amilyet még soha. Szemei különös, fenyegető fényben ragyogtak. Morgott. Nézte a barátját, orrát fel-felhúzta, és vészjóslóan morgott.

Mamai állt a kapun kívül, és hirtelen nem tudta mit tegyen. Be kéne menni. De mi lesz, ha a kutya ellen fordul. Zoli sincs itthon. Csak eszükbe ne jusson kijönni!

Hektor közben körüljárta Fickót, megszagolta, orrával megbökte, aztán odébb ment, és a farka alatt elkezdet férfiassága táján nyalogatni a szőrét, a bőrét. Leült, és úgy folytatta a tisztogatást. Mami látta, hogy a nagy kutya is vérzik.