A város arcai

(2005.09.17. Budapest, a Blaha Lujza térnél)

 

Nézem csipkefüggönyös belvárosi kávéház ablakain át,

hogy veri, mossa le bővizű zápor a város minden mocskát.

Meglassul a forgalom, megáll az idő egy röpke pillanatra,

a kibúvó nap pasztell fénye, a víz surrogása ezt sugallja.

Lenn, árkádok alatt emberek fekszenek a járdán a Blahánál,

nincs itt iszonyúbb az ember-szag, s az emberi ürülék szagánál.

A lépcső aljánál fiatal férfi hever, fél lába meztelen,

a másikon friss gipsz, még alig koszos, feje a bűzös köveken…

… felette szociális munkás győzködi, hiába, — hisz jogába’

áll feküdni, ahol akar, — morogva fordul másik oldalára…

Hol nagy a fény, ott nagy az árnyék; —s ha cseppnyi igyekezetet látnék …

… s valami azt súgja: minek igyekezzen? — : „munkába? minek járnék?”

— kérdi, s szenvtelen arccal hagyja magát a földön, hagyja az egészet;

eleven, sebes lábát lassan, biztosan kikezdi az enyészet.

Megállt az idő egy pillanatra… s visszazuhantak oda ezrével

hol nem élhet, nem válhat ilyen — mivé is? — emberként az ember.

Eső, kávéház illatába belevág az igénytelen nyomor —;

hisz az, ki kalyibát épít, s egész nap papír, vagy vas után kotor,

az igyekszik túlélni, megélni nincstelenek hosszú sorában;

máshol, mások, szegényes, javított ruhákban előttük kosárban

kérges kezükből árulják, mi kis kertjükben munkával megterem,

s annyi mindenről tudják: azt nem vehetem, azt meg soha nem teszem…

S mint ahogy nem szerethette az édes kávét, tortát Édes Anna,

már nem költhetnek egyre többen másra, mint alapvető javakra,

kezük kérges, kabátjuk kopott, szájuk összeszorított rés-vonal;

jólöltözött nő csomó spenótra alkuszik, s tovább megy trolival.

Dübörög a város, se nappal, se éjjel nincs csendje, nincs nyugalma,

kavarog, bajra kél; szirénázó kocsi rohan emberi jajra.

Tükrös kávéház illatába belepáráll külváros, maláta;

emberi fény-árnyék kontrasztjától magamat lassan távolítva,

visszazökkenek az átlagos, még élhető, saját életsíkra.

Hajnal. Szól a vekker, indulni kell ma is, munkába, ismét, újra.

Felhördül, s már dübörög az ébredő nagyváros; kávéház, nyomor;

szegény, gazdag; munka, pénz, csillogás—, s a reggel tömege elsodor.