Concerto I.

 

a fuvola egy végső lehelet

hegedű ágán tört trilla pihen

 

bársonyos mélyhegedű

 

gyöngy nevetés tör elő

a vonók átjárta patakból

 

és újra  csak lassan

először halkan

mélyül a dallam

mint száraz szélkergette levél

körbe keringve földre borul

 

és itt vagyok ím

újra és újra megint

mint pillangó

átlebbenve a napérlelte mezőn

 

itt sír nevet

lelkemben ez árnyék

e napfény és játék

a délután köröző fényei

kavargó rovarok táncai közt

 

zeng ez a csend

nyugtalan dallama álom